A feltörekvő banda útja

Ismerek egy együttest, akik itt a környékemhez közel szoktak egy próbatermet bérelni a közös gyakorlásaikhoz, de én már a megalakulásuk előtt is jóban voltam a frontemberükkel. Mivel ezek a próbák közel vannak hozzám, gyakran meghallgatom őket. Ők igazi lelkes fiatalok, akikben ég a tűz, és akiknek sikerült megtalálni a saját stílusukat. Számomra, és mások számára is, sokkal élvezetesebb zenei előadást nyújtanak, mint sok más banda, akik már befutottak és akiknek a zenéiket már a rádiókban is lehet hallani.

Annyira jó kapcsolatba kerültem ezzel a társasággal, hogy félhivatalosan a menedzserük lettem. A saját feladatomnak éreztem azt, hogy a zenéjüket a nagyközönség számára is sikerüljön prezentálni. Ahhoz, hogy sikeresek legyenek, a szorgalom és a tudás már régen meg volt. Most jött el az ideje annak, hogy az együttest egy eredményes marketing szisztéma segítse tovább.

Elgondolkodtam ezen a kérdésen, és úgy döntöttem, hogy első lépésnek a Facebookos megoldások kiválóak lehetnének, hiszen Magyarországon ezt sokan használják még a fiatalok körében is.

Keresőben Első

Szerencsére rátaláltam a Keresőben Első online marketinges csapatára, ahol rögtön éreztem, hogy megoldást fognak kínálni a zenekar számára. Örömmel láttam, hogy a szolgáltatásaik részét képezik a Facebook hirdetések is, így jó helyen jártam.

Itt segítséget kaphatok ahhoz, hogy a Facebook hirdetéseim a lehető leghatékonyabban találja meg azokat, akiket valóban érdekelhet egy zene banda koncertje. Ez a feladat profizmust és tapasztalatot igényel, amit itt megtaláltam.

Különös figyelmet fordítanak arra, hogy a facebookos posztokat tekintve, a tartalom és a szöveg megfelelő legyen az olvasók számára. Nem csak a hasznos információk közlése a fontos ezekben az esetekben, hanem figyelembe kell venni a célközönséget is. Nem mindenkinél fog működni ugyanaz a nyelvezet és stílus.

A Keresőben Első ért ahhoz, hogy a Facebook tartalmainkkal hogyan lehetünk figyelemfelkeltőbbek, mint a többiek. Ez egy nagyon fontos dolog, hiszen a Facebook felületen csak úgy ömlenek a különböző hirdetések és posztok, így ha rosszul csináljuk, nem lesz eredményes. Itt jön be többek között a képek ereje: itt segítséget kapunk ahhoz, hogy a lehető lehatásosabb képeket használjuk a hirdetéseink során.

A képeknél azonban még nem állunk meg: a videók fontosságára is felhívja a figyelmet ez az online marketinges csapat, melyhez itt szintén segítséget kaphatunk. A megfelelő videók beágyazása a Facebook hirdetésekbe és posztokba ma már szinte elképzelhetetlen, hiszen ezek váltak a legnépszerűbb tartalmakká az interneten.

Miután a hirdetések elkészültek, a kezünk továbbra sem lesz elengedve. Ezek folyamatosan ki lesznek értékelve , így tudni fogjuk, hogy melyik működik és melyik az, amit el lehet hagyni. A hirdetések minősítése nem csak abból áll, hogy jó vagy rossz e. Itt sokkal mélyrehatóbban történik ez meg, mindenféle fontos adatokkal és statisztikákkal alátámasztva.

A Keresőben Első szolgáltató korrekt módon arra is kitér, hogy a facebookos hirdetések eredményességéhez időre van szükség, ami akár több mint egy évet is jelenthet. Persze bizonyos esetekben ez lehet rövidebb idő is, de ez a kevésbé jellemző. Azonban egy jól irányított facebookos kampány hosszútávon szinte bárkinek kifizetődő lehet, így mindenképpen megéri hosszabbtávon gondolkodni és nem sajnálni erre az időt. Ahhoz azonban, hogy ez a befektetett idő és a pénz megtérüljön, érdemes erre a professzionális, online marketingben tapasztalt csapatra támaszkodnunk.