Nincs jobb, mint zenére kocsikázni

Amikor gyerek voltam, rengeteget utaztunk a szüleimmel. Bejártuk egész Európát autóval. Általában kempingekben szálltunk meg, mert szerettük a szabadságot.  Ezek az utak sokszor nem is igazán a célról szóltak, hanem magáról az útról. Már hetekkel az utazás előtt összeválogattuk a kedvenc zenéinket, és apa összerakta egy lemezre, amiket hallgatni akartunk. Hasítottunk az autópályán, és közben a számunkra legkedvesebb számok szóltak. Sajnos ahogy nőttem fel, egyre kevesebb időm lett az ilyen fajta kikapcsolódásokra, és már nem utaztunk annyit. A barátaimra, az egyetemre, és a munkámra koncentráltam, anyáék pedig ezt tiszteletben tartották, és nem erőltették a hosszú közös nyaralásokat. Persze rövidebb, hétvégi utazós-zenélős programokat gyakran beszerveztünk. Mindenki imádta ezeket.

A házassági évfordulójukon úgy döntöttem meglepem őket. Vettem egy saját autót, brutális hangrendszerrel. Megterveztem egy hetes körutat, mely során a kedvenc kempingeinkbe látogattunk, és összeszedtem minden zenét, amit régen hallgattunk. Végtelen izgalommal vártam a programot, aztán a sors közbeszólt. Három nappal az indulás előtt lerobbant az autó.

Gyorsan kellett egy profi szerviz. Az autómániás haverom azt mondta, hogy azonnal látogassak el a Metaautoszerviz.hu oldalára, és foglaljak időpontot náluk. Ez egy márkafüggetlen autószerviz a 19. kerületben, ahol vérprofi szakemberek dolgoznak vérprofi felszereléssel. Széles szolgáltatáskörüknek hála bármilyen problémát el tudnak hárítani. Minden munkát mély vizsgálattal kezdenek, mely során kiszűrik a hibás alkatrészeket. Ezeket feljegyzik, és tájékoztatják az ügyfeleket a lehetséges megoldásokról és árakról. Mindezt digitálisan, emailben, hogy kényelmes és gyors legyen a folyamat. Ez a hozzáállás az egész munka folyamán jelen van, az ügyfél mindenről információt kap, és nem kerülnek elő rejtett költségek.

Már több, mint 15 éve a szakmában vannak, ezért mindent láttak. Márkától és kortól függetlenül bármilyen autót meg tudnak szerelni. Ezt jól bizonyítja a több ezer főt számláló visszajáró ügyfélbázisuk is. Kiváló szolgáltatásaikat a piachoz igazítják, ezért megfizethető, korrekt áron dolgoznak. Az általuk beszerelt összes alkatrészre minimum 6 hónap garanciát vállalnak. Ez egyaránt igaz a gyári és az utángyártott alkatrészekre is. Az alkatrészbeszerzést nyugodtan rájuk lehet bízni, mert becsületesen járnak el, és szakértelmükből adódóan a legjobbat fogják megvenni. Természetesen az ügyfél által hozott alkatrészeket is beszerelik, ha ez a kívánság.

Az elromlott autót akár hófehér báli ruhában is elviheted hozzájuk, mert a műhelyükben ragyogó tisztaság van, és klímával felszerelt ügyfélvárót is berendeztek, ahol igénybe vehető az ingyenes wifi. Ha hosszú munkáról van szó, végig tartják veled a kapcsolatot online. Mind az árajánlatot, mind a munkalapot elektronikusan küldik. Az utóbbi így bármikor, bárhonnan elérhető. A javítás során fotókat készítenek a kocsi állapotáról, és digitális szervizkönyvet is vezetnek.

Munkásságukat hat irányelv alapján végzik. Lehet szó kicsi vagy nagy szervizelésről, minőségi munkát nyújtanak. Ezt szakértelmük, precizitásuk és a rendelkezésükre álló célszerszámok biztosítják. A modern technológia eszközeivel operálnak, van alkalmazásuk, és kifinomult online felületük. Ezek az ügyfél kényelmét szolgálják, és felgyorsítják a munkát. Megbízhatók, és minden tudnivalóról tájékoztatják az ügyfeleket. Pontosak, a foglalt időpontban ott lesznek, és nem kell órákat sorban állni náluk. Megfelelően tájékoztatnak mindenről, az árakról és az újonnan felmerült problémákról is. Szükség esetén online számlát küldenek.

Igényességük, és profizmusuk a weboldalukon is jól megmutatkozik. A Metaautoszerviz.hu a legigényesebb autószerelő weblap, amit eddig láttam. Rengeteg hasznos információt találunk rajta, a szövegek stílusosan, és könnyedén vannak megfogalmazva. Van ár listájuk, blogjuk és képgalériájuk is. Még akkor is érdemes meglátogatni az oldalt, ha épp nincs szükséged szervizre, de szereted az autók világát.