Zongorás tapéta a kis zenésznek
Minden gyerek életében eljön az a pont, amikor egyszer csak előbújik szobájából és a szülők elé áll azzal a problémával, hogy: Anya, már nem tetszik a szobám! Ez egy valóságos rémálom a szülőnek, hiszen ha erre nem bólint rá egy kis győzködés után, hónapokig hallgathatja majd. Nálunk ennek a szituációnak az ideje körülbelül egy hónappal ezelőtt érkezett meg. Nem okozok meglepetést, ha azt mondom, jelenleg a szoba átfestésén dolgozunk.
Kislányunk kijárta az alsó tagozatot, és így amellett döntött, hogy régi szobája már nem méltó hozzá, ugyanis “kisgyerekes” a kinézete, ő pedig ugye már felső tagozatos nagylány. A rózsaszín falak és a pillangós tapéta leszedésre került, helyette pedig egy szép, menta zöld szín került a falra, amelyet a gyermekünk választott. Túl üresnek éreztük azonban így a szobát, ezért amellett döntöttünk, hogy valamilyen tapéta fog az egyik falra kerülni.
Kislányunk már óvoda óta zongorázni tanul, és a zene az egyik kedvenc dolga a világon, így amellett döntöttünk, hogy valamilyen zenéhez kapcsolódó mintájú tapétát fogunk felrakni, amit később akár le is lehet egyszerűen cserélni.
Még el sem kezdtem a keresést, elég volt csak annyi, hogy beszéltünk róla, hiszen aznap este már tele volt a telefonom tapétás hirdetésekkel. Egy fogott meg azonban igazán, ami az egyik közösségi médiás oldalon jött velem szembe “Öntapadós tapéta – Öntapadós 3D tapéta – Kerma Design” címmel. Rákattintva be is hozott egy kerma.hu nevezetű oldalt, azon belül is pedig az öntapadós tapéta kategóriát. Ez szó szerint az volt, amit mi kerestünk. Számos színben, mintában és stílusban található meg mindenféle öntapadós tapéta az oldalon, így biztos voltam benne, hogy valami zenei mintásat is találni fogunk.
Ezek az öntapadós tapéták azért sokkal jobbak, mint a hagyományos tapéták, mert nem igényelnek külön ragasztást, így a felhelyezés és a levétel is ezerszer egyszerűbb, szakembert sem kell hívni hozzá. Csupán arra kell odafigyelnünk, hogy a felület száraz, valamint por- és zsírmentes legyen. Ezt leszámítva szinte bármilyen felületre felragasztható, falra, bútorra, csempére, vagy üvegre is felhelyezhető.
Találtunk is a mintás tapéták között egy vastagabb fekete-fehér csíkosat, ami ugyan nem zenés, de tökéletesnek bizonyult számunkra. Ebből ugyanis egy kis kreativitással tudunk kialakítani a falon egy olyan részt, mintha az sok-sok zongora billentyű lenne.
Raktáron is volt a termék, így azt írták 2-5 munkanapon belül ki is szállítják nekünk. Ez így is történt, a termék nagyon gyorsan megérkezett hozzánk. A tapéta minősége kifogástalan volt, teljesen oda voltunk érte, de legfőképpen kislányunk repdesett örömében. A felhelyezés könnyen ment. Az oldalon leírtak szerint jártunk el így nem adódott semmilyen probléma a folyamat során.
Csodásan festett a szoba az új színnel és tapétával, ez pedig nagyrészt annak a bizonyos “Öntapadós tapéta – Öntapadós 3D tapéta – Kerma Design” című hirdetésnek köszönhető. Kislányom így már igazi nagylánynak érezhette magát, mi pedig hátra dőlhettünk, hiszen tudtuk, hogy egy darabig most nem kell megint szobafelújítással foglalkoznunk.