Most már két koncert között is rendelhetünk kanapét
A zenészeket sokan irigylik. Nem véletlenül, mivel a közösségi médiában legtöbbször csak azt lehet látni, hogy a bandánk elutazik mindenféle szép helyre, azt csináljuk, amit szeretünk, és vidáman osztogatjuk mindenkinek az autogramokat.
Igen ám, abba viszont kevesen gondolnak bele, hogy a zenészek számára a sok utazgatás mekkora kényelmetlenségekkel járhat! Egyszer például olyan kevés idő telt el két koncert között, hogy kénytelenek voltunk az egészet utazással tölteni, és végül majdnem 48 órán keresztül kellett ébren maradnunk.
De az sem volt leányálom, amikor 5 órát kellett vesztegelnünk a német autópálya mellett a hangszereinket szállító kisbusz meghibásodása miatt! Az egyszer biztos, hogy a zenészek élete nem tartozik a legkiszámíthatóbbak közé. Köszönjük a rajongóinknak, hogy mindig mindenhol új pozitív élményekkel tesznek bennünket gazdagabbá, de az élet sajnos a kevésbé pozitívakat is magával hozza időnként, ez már csak ilyen! Szerencsére a zenében nincs megkötés, és az ember szabadon fejezheti ki a boldogsága mellett ugyanúgy a csalódottságát vagy bosszúságát is.
Mostanában nem csoda, hogy semmire sem jutott idő, többek között az l alakú kanapé beszerzésére sem, amit a próbatermünkben terveztünk elhelyezni. Úton a nürnbergi koncertünkre sokat beszéltünk róla, de kár, hogy ilyenkor az ember csak ül egy buszban, és semmit sem tud elintézni. Az ki volt csukva, hogy megálljunk egy bútorboltnál nézelődni, mert nekünk is időben oda kellett érni a koncert helyszínére.
Kiderült, hogy tévedtünk ezzel kapcsolatban, az utazás során nagyon is lett volna lehetőség az l alakú kanapé kiválasztására! A gitárosunk talált rá később a szenza.hu oldalra, amely tulajdonképpen egy online bútoráruház. Ahelyett, hogy elmennénk az üzletbe személyesen, otthonunk kényelméből is tudjuk böngészni a kínálatot.
Persze van olyan, amikor valaki most költözik be az új lakásba, és még elképzelése sincsen, hogy hova mi kerüljön, miből mekkorát kellene venni, stb. Ebben a helyzetben tényleg jobb, ha valaki személyesen megy el a bútorboltba inspirálódni. A szenza.hu-nál ezt ugyanúgy megteheti, mert nekik is van bemutatótermük, nyitvatartási idejük, és minden más, amit egy bútorkereskedéstől elvárunk.
Sokszor viszont az a helyzet áll elő, hogy már van egy meglévő szekrényünk/ágyunk/kanapénk, csak megkopott vagy meguntuk, ezért pontosan tudjuk, hogy ugyanilyen funkciójú, és nagyjából hasonló méretű tárgyat keresünk a helyére. Ez az információ pedig már bőven elég ahhoz, hogy a szenza.hu internetes bútorkínálatából jól tudjunk választani. A feltöltött fényképek a termékekről nagyon jó minőségűek, ezért azoknak sem kell aggódniuk, akiknek fontos, hogy a megfelelő színű és stílusú termék kerüljön kiválasztásra, illetve becipelésre a szobába.
Az l alakú kanapéval mi is így voltunk. Persze, nem szerettünk volna rózsaszínt egy fiú banda próbatermébe, de leginkább a funkció volt lényeges, még a méret sem számított annyira. Ezért nagyon örültünk, hogy a szenza.hu-nál pár kattintással letudhattuk a megrendelést.
Bár kicsit messze vagyunk Budapesttől, legalább van egy kisbuszunk, amivel a kanapét is el tudjuk hozni – gondoltuk magunkban. Végül erre sem volt szükség, mert megtudtuk a honlapról, hogy a szenza.hu országos kiszállítást is vállal! Ezek után nem volt kérdés, hogy jobb, ha profikra bízzuk a dolgot. Ők korrektül, a megbeszéltek szerint ki is hozták ide nekünk a kanapét. Szóval végül sokkal simábban ment a dolog, mint gondoltam!
Nemcsak a zenében, hanem a problémamegoldásban is haladni kell a korral, de szerencsére napjainkban sok minden egyszerűsödni látszik.