Egy fuvaros zenehallgatás közben

Valamilyen ismeretlen oknál fogva, már kiskoromtól kezdve fuvaros akartam lenni. Persze, akkor még nem tudtam, hogy az pontosan mit jelent.

Annyit láttam csak az egészből, hogy némely embernek az a munkája, hogy kisteherautóval különféle árut szállítson általam egzotikusnak gondolt helyekre.

Később persze kiderült, hogy pl. a szomszéd falu nem igazán számít ilyen különlegesnek helynek, mindenesetre, én azért rendkívül izgalmasnak találtam ezt a feladatkört.

Csak azt nem értettem akkoriban, hogy a sofőrök mivel foglalják el magukat a sok-sok vezetéssel töltött óra közben, hiszen például, könyvolvasásra nincs lehetőség, miközben koncentrálni kell.

Erre a kérdésre én magam adtam meg a választ, amikor végre nekikezdtem a fuvaros-karrieremnek. A legegyszerűbb és legszórakoztatóbb ilyen figyelemelterelés a zenehallgatás.

Arra azért én magam is vigyázok, hogy egy-egy dal ne vonja el túlságosan a fókuszomat az útról, ezért általában olyan számokat hallgatok, amiket nem szeretek annyira, hogy mondjuk hangosan énekelném őket, de azért jó hallgatni.

Arról persze nem szabad megfeledkezni, hogy vannak olyan okmányok, amelyek beszerzése elkerülhetetlen, ha az ember fuvarozik.

menetlevél

Ilyen például, a menetlevél, amely bizonyos nemzetközi és belföldi fuvarozást végző gépjárművek számára kötelező.

Szerencsére vannak olyan weboldalak, amelyek nagyszerű betekintést nyújtanak a menetlevéllel kapcsolatos tudnivalókba.

Ide tartozik a roadrecord.hu is, ahol rengeteg hasznos információval gazdagodhatunk a menetlevél jellemzőiről.

A menetlevelet az üzembentartó, vagy maga a jármű vezetője állíthatja ki – annyi kitétellel, hogy utóbbi esetén feltétlenül szükséges az üzembentartó írásos meghatalmazása.

A kiállítónak pedig kötelessége a szállítás során eseményszerűen vezetni, továbbá alá is írni a szállító menetlevelét.

Ez azonban még nem minden, amit egy menetlevélnek tartalmaznia kell.

A roadrecord.hu-n világosan fel vannak tüntetve azok az adatok, amelyekkel egy menetlevelet el kell látni.

Fel kell jegyezni minden érintett gépkocsivezető nevét és azonosító számát, a gépjármű, valamint az ahhoz tartozó pótkocsinak a forgalmi rendszámát, típusát, teherbírását, az üzembentartó nevét és címét.

Ezen kívül pedig nem maradhat le a menetlevélről a szállított áru megnevezése és tömege, az indulás és az érkezés pontos helye és időpontja, különféle forgalmi és kereskedelmi rendelkezések stb.

Szintén hangsúlyozva van a roadrecord.hu-n, hogy a menetlevél vezetése voltaképp a gépjármű sofőrjének a feladata, és legfőképp a gépjármű adminisztrációjáról szól.

Örülök azért, hogy létezik a roadrecord.hu, mert hajlamos vagyok elfelejteni fontos dolgokat, még akkor is, ha már évek óta dolgozom fuvarosként.

Néha csak átböngészem a roadrecord.hu-n található hasznos információkat, legyen szó akár útnyilvántartásról, akár menetlevélről, és így észben tudom tartani azokat a szabályokat, amelyeket a munkám miatt el sem szabadna felejtenem.

Legutóbb már kicsit bátrabb voltam a zenehallgatásnál, mert egy általam jól ismert útszakaszon kellett szállítanom, mindenféle veszélyes kanyar, vagy bukkanó nélkül.

Ezért már volt bennem kurázsi ahhoz, hogy a legjobban szeretett dalaimat hallgassam, olyan hangerőn, hogy még a közeli településekhez is elérjen.

Persze, ez csak egyszeri alkalom volt: a fuvarozás ugyanis mégiscsak munka, nem pedig élvezet.

De azért jó volt, hogy legalább egyszer el tudtam magamat engedni, vezetés közben.