Zeneállvány kis csavarral
Világéletemben rajongtam a zenéért. Vagyis, nem tudom mennyire dobálózhatok ilyen nagy szavakkal, hiszen nem vagyok még olyan öreg, és egy emberélet léptékét nem igazán tudom megfelelően felmérni.
Mondjuk azt inkább, hogy kiskorom óta imádom hallgatni a 70′-es évek zenéjétől kezdve a mostani popkultúra remekeit is, így aztán örömmel fogadok minden zenével kapcsolatos ajándékot.
Pár évvel ezelőtt kaptam is édesapámtól egy nagy teljesítményű hangszórót: ez a rendkívüli teljesítmény pedig abban állt, hogy bármilyen stílusú zeneszámot a lehető legjobb minőségben játszott le, ráadásul, nem is akármilyen hangerővel.
Volt olyan alkalom, amikor a két emelettel fentebb lakó szomszéd csöngetett át hozzám, arra hivatkozva, hogy éjjel egy órakor inkább a lelki békéjét szeretné hallgatni, semmint az én aktuális zenei kedvencemet.
Mindezt ő korántsem ilyen szépen fejezte ki, de a lényege ez volt.
Az elmúlt napokban úgy határoztam, hogy készítek egy állványt imádott hangszóróm számára. Ezzel csak annyi volt a baj, hogy egyáltalán nem értek a barkácsoláshoz, így azt sem tudtam, mihez, kihez forduljak a művelet végrehajtásához.
Végül aztán sikerült megszerezni az állványt, azonban – szerencsémhez hűen – “félkész” állapotban szállították ki, ami egyet jelentett azzal, hogy az egészet nekem kellett összeszerelni.
Néhány órányi bíbelődés után – meglepő módon – a zeneállványom kezdett alakot ölteni. Egyetlen szépséghibája volt csak: hiányzott belőle egy csavar.
Ezen egyáltalán nem sokkolódtam le, mivel legutóbb – az üvegasztal összeszerelésénél – is hasonló problémába ütköztem: ott is éppen az a csavar hiányzott, amire a legnagyobb szükségem lett volna. Szerencsére, az asztal esetében gyorsan megtaláltam az elveszett csavart, így a laptopom elnyerhette méltó helyét.
Az állványnál azonban már nem részesültem ilyen kiváltságban: a szükséges csavar sehogy nem akart előkerülni, hiába forgattam át a dobozt töviről hegyire, valamint a szobát saroktól sarokig.
Pár percnyi mélázás után, úgy döntöttem, hogy a nyakamba veszem az internet hullámait, és megpróbálom ott megkeresni a megoldást.
Így bukkantam rá a csavarholding.hu nevezetű oldalra, ahol a csavarok elképesztően széles választéka tárult elém: találtam ott hernyócsavart, betoncsavart, valamint rozsdamentes-és saválló csavarokat is.
Amiért azonban a leginkább elnyerte a szimpátiámat a csavarholding.hu, az az állványcsavar megtalálása volt: úgy éreztem, hogy a problémám abban a szent pillanatban, már meg is oldódott.
Nem kellett szerencsére, sok időt várnom a csavar megérkezéséig: a csavarholding.hu nem zilálja szét az ember idegeit egy örökkétartó szállítási idővel.
A magam minimális szerelési tehetségével betekertem az utolsó csavart, és végre teljes pompában helyet foglalhatott a szobában a várva várt zeneállvány.
Hála Istennek, a csavarholding.hu jó minőségű termékeket gyárt, ezáltal pedig az állvány is eléggé strapabíró lett: még akkor sem billent meg, amikor a kelleténél erősebben pakoltam rá a már említett hangszórót.